Versenynaptár - 2013. Május [ » Letölthető változat ]
«
1
SZ
2
CS
3
4
SZ
5
VA
6
7
KE
8
SZ
9
CS
10
11
SZ
12
VA
13
14
KE
15
SZ
16
CS
17
18
SZ
19
VA
20
21
KE
22
SZ
23
CS
24
25
SZ
26
VA
27
28
KE
29
SZ
30
CS
31
»
Blog - Első nap: Megérkeztünk!
Első nap Geri és Gulyi azámolt be az utazásról.

Gulyi: Nagyon korán indultunk el Svédországba, ahol miután leszálltunk még hosszú út várt ránk. Két és fél órán keresztül zötykölődtünk egy buszon, amíg elértünk Norrköpingbe.
 
MG_0007_1_.JPG
Marko és Gyula átszállóban
 
A repülőtéren természetesen nem sikerült probléma nélkül a landolás. Az egyik potyautasunknak (asszem Citromnak hívják) sikeresen elszakadt a táskája, így elég sokat kellett rá várni. Szerencséjére a helyi illetékesek nagyon korrektek voltak, azonnal adtak neki egy vadonatúj bőröndöt. Bevallom kicsit féltem a svéd konyhától, hiszen novemberben, Göteborgban nagyon rossz volt az ellátás, ennek itt most nyoma sincs, nagyon változatos kaját biztosítanak nekünk a szervezők.
 
MG_0009_1_.JPG
"Ottvagyunkmár?"
 
Érkezés után Mocsai Lajos kb. háromnegyed órás edzést tartott. Ami után élvezhettük a helyi asszonykórus, amely éppen a magyar himnuszt próbálta. Kíváncsi leszek holnap a tv-ben ez hogyan fog szólni, ma itt a helyszínen borzalmas volt.
 
MG_0028_1_.JPG
És akkor Geri pályára lépett
 
Mindenkinek üzenem otthon, hogy örüljenek a tavaszias időnek, itt nagyon hideg van, hamarosan ismét jelentkezem, de előtte még lesz egy kemény meccsünk az izlandiakkal.
 
Geri: Az utazás hosszú volt, egész nap tartott. Hajnalban indultunk, délután majdnem négy órakor értünk a szálláshelyünkre. Biztos jobb lett volna (de leginkább rövidebb), ha nem átszállással jöttünk volna, de állítólag későn ért volna ide és akkor nem lett volna lehetőségünk edzeni (kihagyhattuk volna a negyvenöt perces élvezetet, de legalább kilazítottuk egy kicsit az elgémberedett izmainkat.
 
MG_0048_1_.JPG
Csapatkép edzés előtt
 
Azért az átszállásnak is megvolt az előnye, hiszen a tranzitban összefutottunk Markoval és Zarkoval, akikkel hosszú perceken keresztül ugrattuk egymást.
 
MG_0070_1_.JPG
Ennyien voltak a mi edzésünkön is
 
Maga a csarnok ahol az edzés volt, eredetileg egy hoki csarnok, de a hangszigetelést nem igazán oldották meg. Edzés közben meglehetősen sokan mocorogtak, hangoskodtak az előtérben és a csarnokban, ez meglehetősen zavaró volt. Ahogy végignéztem a srácokon nagyon motiváltnak tűnik a csapat, remélem, holnap sikeresen mutatkozunk be a vb-n.
 
MG_0073_1_.JPG
A helyi majdnem asszonyos kórus...
 
Tök jó idő van (nem tudom a Gulyi mit fagyoskodik), nagy hó, szóval minden ok. Amit így az első nap után mindenképpen sérelmezek, az a szobák nagysága. Az egy dolog, hogy mi beférünk, de a csomagjaink alig, majd este sorsot húzunk, ki alszik az előtérben.
 
MG_0075_1_.JPG
És este eljön a masszőrök ideje:)
 
Folyt. köv...
 
 


2011-01-13 21:23:07



Bajnokság (NB I)

A legjobb góllövő:
[Frissítve: 2013.05.10.]
Nemzetközi kupa

A legjobb góllövő:
[Frissítve: 2013.05.10.]
Összesen

A legjobb góllövő:
[Frissítve: 2013.05.10.]
Utolsó mérkőzés
május 21. (kedd), 19:00
Pick
24
MKB
26
Következő mérkőzés

január 1. (csütörtök), 01:00
Hivatalos partnerek
BL tabella
A B csoport végeredménye  
1. MKB Veszprém KC 18
2. THW Kiel 16
3. BM Atletico Madrid
10
4. RK Celje Pivovarna Lasko 8
5. HCM Constanta
4
6. IK Savehof 4
 
Bajnokság tabella
Az Alapszakasz végeredménye  
1. MKB Veszprém KC 38
2. Pick Szeged 37
3. Csurgói KK 30
4. Grundfos Tatabánya KC 22
5. FTC-PLER
18
6. B. Braun Gyöngyös 16
 
Szavazás
TAO-s támogatások
 
VELUX Handball Manager
 
Hírarchívum MVM T-Mobile MKB Bank Veszprém Megyei Jogú Város Kinizsi Bank IKO Produkció Seat Euronics LV Sport Adidas EHF Veszprém Aréna EHF Champions League EHF TV Budapest Bank
MKB - Tatab
2013-05-04 17:00
Magyar Bajnokság
35-22
Tatab - MKB
2013-05-08 18:00
Magyar Bajnokság
23-34
MKB - Pick
2013-05-18 12:30
Magyar Bajnokság
Tv: RTL Klub
Pick - MKB
2013-05-21 19:00
Magyar Bajnokság
Tv: SportKlu